A hétköznapokban kimondottan sokat kérdezek, hiszen az adja a munkám gerincét, de felmerültek bennem olyan kérdések, amikről úgy gondoltam, érdemes lehet szélesebb publikum előtt megvitatni.
Majd kiderül
Az biztos, hogy én már most sokat tanultam ebből az új szituációból (aminek során néha úgy éreztem magam, mintha céltáblának mentem volna el egy lőtéren) és bízom benne, hogy adhatok ezzel a kezdeményezéssel valami újat a szakmámnak, az ügyfeleimnek és az ismerősök ismerőseinek egyaránt.